2011. július 22., péntek

Amit a fogakról tudni kell

A fogazat fejlődése

A tejfogazat fejlődése már a magzati élet 8. hetében megindul, és a 9. magzati hónapban már megvan az összes tejfog koronája, a középső tejmetszők koronája pedig már teljesen kifejlődött.
A maradófogak közül az első nagyőrlő (a hatos fog) csírája a 4. magzati hónapban fejlődik ki. Az 5. hónaptól a születést követő első-második hónapig kialakul az összes maradófog telepe (a hetes és nyolcas fog kivételével), és lassan el is kezd meszesedni. A hetes fogak csírája ez első életév táján, míg a nyolcasoké (bölcsességfogak) 4-5 éves korban fejlődik ki.
Először a fogak koronai része fejlődik ki, majd ha a korona teljesen kialakult, elkezdődik a gyökér fejlődése is.
Mindezek ismerete nagyon fontos a kismamáknak ugyanis nem mindegy, hogy a terhesség idején mit juttatnak be a saját – ezáltal pedig a magzat – szervezetükbe. Lényegesek a fehérjékben gazdag tápanyagok, valamint vitaminokat, ásványi anyagokat (kalcium, magnezium, foszfor stb.) és nyomelemeket (fluorid, molibdén) tartalmazó ételek fogyasztása. Ezzel a fogszuvasodásnak ellenállóbb, egészségesebb fogak, és jól fejlett állcsontok alakulhatnak ki. A fogak fejlődése idején kerülniük kell bizonyos vegyszerekkel való érintkezést, gyógyszerek fogyasztását, mert ezek károsíthatják, visszafordíthatatlanul elszínezhetik a fogakat. Ezekről - természetesen - a szakrendeléseken tájékozódhatnak.
Mivel a fogak fejlődése nem fejeződik be az előtöréssel (a gyökér fejlődésének befejezése az előtörést követően kb. még fél évet vesz igénybe), gyermekeink táplálkozására is fokozott figyelmet kell fordítanunk.

Fogelőtörés

A fogak áttörési sorrendje, időrendje nagyjából megadható.
A tejfogak előtörése a 6. és 24. hónap közé tehető, de a folyamatban 1-5 hónap különbség is lehetséges, sőt az is előfordulhat, h gyermek fogakkal születik. Legelőször az alsó metszőfogacskák bújnak elő a 6. hónap táján, utoljára pedig 2-2,5 éves korban a tejfogazat utolsó tagjai, az alsó és felső őrlőfogak.
Előfordulhat, hogy a fogzás megviseli gyermekünket, fokozottabb a nyálképződés, nyugtalan, elesett, sőt akár hőemelkedése lehet. Mindez azért alakul ki, mert a fog az előbújása során nyomja a felette lévő ínyt, így az vörös, duzzadt, gyulladt lehet, ami fájdalommal is járhat. Jellemző viselkedés ilyenkor, h a babák minden mozdíthatót a szájukba vesznek és rágnak. A fogzást kísérő tünetek az előtörést követően maradéktalanul megszűnnek.
A fogelőtöréskor kialakuló kellemetlenségek enyhítésére számos készítményt fejlesztettek ki. A legtöbb kereskedelmi forgalomban kapható szer helyi érzéstelenítő anyagot tartalmaz. Ezek alkalmazásáról kérdezze szakorvosunkat, vagy konzultáljon gyermekorvossal.
A gyermekeknek 20 tejfoguk van. A felnőttek fogsorával ellentétben náluk hiányoznak a kisőrlőfogak, illetve a harmadik nagyőrlők. 2-6 éves korig tejfogak találhatóak a szájban.

A fogváltás


Gyermekkorban a koponya méretnek megfelelő nagyságú és számú fogunk van, és ez cserélődik ki a koponya növekedésével egy időben nagyobb számú és méretű fogakra a fogváltás alkalmával.
Az első maradó fogak - amelyek megjelennek a szájüregben - az első nagyőrlők, a hatos fogak. Ezek a fogak kb. a 6. életévben bújnak elő a tejőrlők mögött, előtörésüket nem előzi meg tejfog kiesése. Éppen ezért sokan azt hiszik, hogy tejfogak, és nem fordítanak kellő figyelmet a tisztításukra és megőrzésükre. Szinte minden esetben ezek az első maradó fogak, amelyeket töméssel kell ellátni. Nagyon fontos, hogy óvjuk, tisztítsuk őket, mert ezek köré épül a fogív többi tagja, ezek biztosítják a rágást a fogváltás alatt, és életünk végéig működésben kellene maradniuk.
A tényleges (látható) fogváltás az alsó metszőkkel folytatódik, majd a felső metszőkkel folytatódik. Általában 8 éves korig alul és felül is áttörtek a maradék metszőfogak (összesen 8 darab). A kisőrlők 9-10 éves korra jelennek meg, majd 10-11 éves korban a metszők és a kisőrlők között megjelennek a maradó szemfogak. Ezzel befejeződik a fogváltás, ugyanis a maradék összesen 8 nagyőrlő (4db hetes és 4 db nyolcas, más néven bölcsességfog) fog előtörését nem előzi meg tejfog elvesztése. A hetesek előtörése 14 éves korra tehető, míg a bölcsességfogak (nyolcasok) áttörése igen változatos időben, általában 17 éves kor után várható. A bölcsességfogak megjelenési idejét a fogsorban rendelkezésre álló hely lényegesen befolyásolja. Sok esetben előfordul, hogy helyhiány miatt az állcsontban rekednek. A fogak fenti előtörési sorrendje átlagos, ettől egyéni eltérés lehetséges. Megfigyelhető, hogy akinél az első tejfogak később jelentkeznek, ott a fogváltás is később zajlik.
Mikor a maradófogak elkezdenek nőni, nyomást gyakorolnak a felettük lévő tejfogakra. A nyomás hatására a tejfoggyökerek elkezdenek felszívódni, és végül már csak az íny tartja a fogat a helyén. Az ilyen tejfog kiesése nem jár fájdalommal (vagy csak minimálissal), és alig-alig vérzik. Sok esetben a gyermekek saját maguknak is el tudják távolítani, máskor étkezés alkalmával esik ki. A tejfog elvesztésével egy időben, vagy kicsit később a feszes íny alól kibújik a maradó fog éle, vagy csücske.
Előfordulhat, hogy az őrlőfogak – elsősorban a bölcsességfogak - nem tudnak teljesen előtörni, felületük egy részét íny takarhatja. Ha az íny a rágás, dörzsölés hatására sem húzódik vissza, a fog és a fogíny között tasak képződhet, amiben pang a nyál és az ételmaradék. Ezt a tasakot nem lehet jól tisztítani, befertőződhet, megduzzadhat, ráharapásra erősen fájdalmassá válhat – ún. pericoronitis, korona körüli gyulladás alakul ki. Ennek ellátása fogorvosi beavatkozást igényel.
Fogváltásnál előfordulhat, hogy a maradó fog nem tudja elfoglalni a helyét, a fogíven kívül vagy belül tör elő, mert a tejfog még nem esett ki, vagy - mert túl korán kihúzták. Ha a korán kihúzott tejfog helyét nem tartották fenn valamilyen fogszabályozó készülékkel, akkor a foghiány helyére besorakoznak a szomszédos fogak, az adott területen lemarad az állkapocs fejlődése, és a maradó fog rendellenes helyen jelenik meg. Ezekre az esetekre feltétlenül oda kell figyelni és a fogszabályozó kezelést idejében meg kell kezdeni!
Ha a kiesett tejfog után fél-egy éven belül nem jelenik meg a maradó fog, érdemes megvizsgálni az okát. Előfordulhat, hogy helyhiány miatt nem tud előbújni, vagy hiányzik a fogcsíra, de súlyosabb esetben akár valamilyen elhelyezkedési rendellenesség szab határt az előtörésnek (a fog függőleges elhelyezkedés helyett vízszintesen fekszik az állcsontban). Ilyenkor a fog sebészi feltárása indokolt. Egy egyszerű röntgenvizsgálattal az ok könnyen megállapítható. Fogazati rendellenességre kell gondolni akkor is, ha a tejfog túl sokáig a helyén marad, nem cserélődik le maradó foggal. Az okok tisztázása és ellátása fogszabályozó orvosi feladat.

A fogak ápolása

A tejfogak ápolása a maradó fogakéhoz hasonlóan nagyon fontos. Egyrészt azért, mert le kell tisztítani a fogakat az ételmaradéktól, lepedéktől, másrészt hozzá kell szoktatnunk gyermekünket a rendszeres és alapos fogmosáshoz.
A fogmosás elkezdése nem korhoz kötött. Akkor kell elkezdeni, mikor az első tejfogak megjelennek a szájüregben. Ez az esetek nagy többségében hat hónapos korban történik, ám már a fogak előtörése előtt is érdemes a szájhigiéniát elkezdeni, a csecsemők ínyét megtisztítani, tulajdonképpen áttörölni steril gézzel.
Miután megjelenik a szájban az első fogacska, meglephetjük gyermekünket egy fogkefével. Ez legyen kis fejű és puha. Kezdetben csak rágcsálni fogja, de ez nem baj, a lényeg a rendszeres használat megszokása. Természetesen ilyenkor még a szülő feladata a fogacskák tisztán tartása, vezessük gyermekünk kezét a minél hatékonyabb tisztítás érdekében, és persze járjunk elöl jó példával, hogy lássa, mi is mosunk fogat. Nagyon hatásos lehet, ha együtt tisztítjuk fogainkat, mivel a gyermekeknél igen erős az utánzási hajlam. Nem kell a gyermeket erőszakkal fogmosásra szoktatni, sokkal előnyösebb, ha játszva tanulja meg.
6-7 éves korra a gyermekek kézügyessége már fejlett, maguk mossák a fogukat. Ellenőrizni ekkor is kell őket. Erre a célra plakkfestő tablettákat alkalmazhatunk, melyek gyógyszertárakban, drogériákban könnyen beszerezhetőek.
A tablettával játékosan leellenőrizhető a fogmosás hatékonysága. A plakfestő tablettát fogmosás után szétrágva elszíneződnek a fogak lepedékes területei. Gyermekünk tükörben megnézheti, hogy mely területekre kell fokozottabb figyelmet fordítani.
A tejfogak ápolása elengedhetetlen, hiszen az egészséges tejfogak képezik az egészséges maradó fogak alapját.

A helyes táplálkozás

A fogazat egészségét óvó táplálkozás biztosítja a fejlődő fogak (és az egész szervezet) számára szükséges anyagokat, valamint megkívánja a rágást, ami a fogazat, az állcsontok fejlődésének elengedhetetlen aktiválója.
Lehetőleg ne kerüljön a gyermek táplálékai közé túl sok édesség. Ez nem azt jelenti, hogy tilos a csokoládé, cukorka, sütemény fogyasztása, mert ami tilos az még "édesebb". Próbáljuk úgy kialakítani gyermekünk táplálkozását, hogy mindig csak a főétkezések után fogyasszon édességet, és ne az étkezések között nassoljon.
Gyermekünk minél több tejet, tejterméket, gyümölcsöt, zöldséget és húst fogyasszon, és mindezeket olyan állapotban, amely rágásra késztet. Kerüljük a pépes, ragacsos ételeket, amelyek nem igényelnek rágást.
Az egészséges táplálkozás nemcsak a fogazat fejlődése, hanem az egész fejlődő szervezet egészsége szempontjából is rendkívül fontos.

Hogyan mossuk gyermekünk fogát?


A fogak fogkefével való tisztítását az első fogacska megjelenésével el kell kezdeni. Míg csak néhány fog van a szájban, ne használjunk fogkrémet, később (ha már 6-8 fog előtört) borsószemnyi gyermekfogkrémet alkalmazzunk. A gyermekek nagyon élvezik a fogmosást, ha ők is kivehetik belőle a részüket, ezért hagyjuk gyermekünket kibontakozni, végül vegyük át tőle a fogkefét, és mossuk meg mi is a fogait.
Vízszintes mozdulatokat kizárólag! a rágófelszínen alkalmazzunk. A nyelv/szájpadlás, ajak/orca felé néző felszínekről körkörös, illetve le-és felfelé irányuló mozdulatokkal (mindig az íny felől indulva) távolítsuk el a lepedéket.
Ahogy fejlődik gyermekünk kézügyessége, mutassuk meg neki a megfelelő fogmosási technikát. Az alapos szájápolás nem egyszerű dolog, elsajátítása hosszú időt igényel. Legyünk gyermekünkkel nagyon türelmesek. Az iskoláskorú (6éves) gyermeket már meg lehet tanítani a helyes mozdulatokra, önállóan is meg tudja tisztítani fogait. Plakkfestő tablettával le tudjuk ellenőrizni ennek hatékonyságát.
Léteznek gyermekek számára is elektromos fogkefék. Ezek nagyon hatásosak lehetnek, ám tanítsuk meg gyermekünket hagyományos fogkefével is fogat mosni, hiszen kerülhet olyan helyzetbe, ahol nem tudja használni az elektromos fogkefét (pl.: táborozás alkalmával).
Az esti fogmosást soha ne hagyjuk ki, mivel éjszaka csökken a nyáltermelés, ezáltal a nyál nem tudja kifejteni lemosó, tisztító hatását.
Fogmosás után tilos enni, és inni is csak vizet szabad.
Fontos, hogy a fogmosás az élet mindennapi részévé váljon.

Milyen fogkrémet használjunk?

Mindenképpen gyermekfogkrémet ajánlunk. Számos termék közül válogathatunk, sokféle ízesítéssel kerültek forgalomba. Lényeges, hogy gyermekünk kedvelje az ízét, mert olyan fogkrémmel nem fog fogat mosni, amit nem szeret.
A gyermekfogkrémek fluoridtartalma lényegesen kisebb, mint a felnőtt fogkrémeké, ezért nem baj, ha gyermekünk egyszer-egyszer lenyeli a fogkrémet, ám a tubust gondosan zárjuk el, ne tudja megenni, mivel a fluor nagy mennyiségben káros a szervezetre. A kisgyereknek nem szabad felnőtt fogkrémmel fogat mosniuk, mivel az abban levő fluorid koncentráció túl magas.
A fogkefére csak borsónyi mennyiségű gyermekfogkrémet tegyünk. 2-3 éves korban - nagy valószínűséggel – még le fogja nyelni, mivel nem tudja kiköpni, és ízlik is neki. Ez nem jelenthet problémát, de azért igyekezzünk megtanítani, hogy a fogkrémet ki kell köpni, és többször öblítsük is át a szájüreget. Az helytelen szemlélet, hogy a gyermeket nem engedjük fogat mosni, mert nem tudja kiköpni a fogkrémet.

Első találkozás a fogorvossal

Az első fogorvosi ellenőrzésre 3 éves kor körül már sor kerülhet. Nagyon fontos, egy életen át meghatározó élmény lehet, hogy milyen az első találkozás a fogorvossal. Soha ne várjuk meg, hogy fájjon az a pici fogacska, mert ilyenkor szinte elkerülhetetlen, hogy valamilyen beavatkozást alkalmazzunk. Sokszor okoz gondot a gyermekek kezelése, nagy türelem és tapasztalat kell hozzá, mert elsődlegesen a lelkét kell megközelíteni ahhoz, hogy bármilyen kezelés kivitelezhető legyen. Ezért nagyon fontos, hogy a gyermek ne lelki traumaként élje meg az első találkozást a fogorvossal.
Mindenféle panasz nélkül, teljesen egészséges fogazat esetén is keresse fel gyermekfogorvos kollégánkat egy "ismerkedés" erejéig. Gyermekünk szokja meg, hogy a fogorvosi ellenőrzés is az élet része, és az első élménye ne egy fogfájdalom miatti fogászati kezelés legyen.
Fogorvosi kontrollt félévenként javasolunk!

A tejfogak szuvasodása

Sok év átlagából levonható következtetés, hogy a gyermekfogászati gyakorlatban a fogszuvasodás adja a legtöbb tennivalót. A tejfogak – és a fiatal maradó fogak – szuvasodása abban különbözik a felnőttkori fogszuvasodástól, hogy sokkal gyorsabban alakul ki, gyorsabb a lefolyása. Extrém esetekben már röviddel az előtörés után elkezdődhet a carieses folyamat. A szuvasodás az áttöréskor még ép fogakat rövid idő alatt szinte teljesen elpusztíthatja, csak fekete csonkocskákat hagyva a szájüregben.
A tejfogak szuvasodása az eltérő anatómiai felépítés miatt - a tejfogakban elhelyezkedő pulpakamra jóval tágabb, mint a maradó fogaké, ráadásul csak vékony dentin-és zománcréteg borítja - nagyon gyorsan eléri a fogbelet, és a fog elhal.

A tej-frontfogak szuvasodása


A felső frontfogak (metszők) igen veszélyes szuvasodása az ún. cirkuláris caries. Ez kizárólag a tejfogakra jellemző. Az elváltozás a fogak ajak felőli felszínén, az íny mentén kezdődik, majd a szuvasodás gyorsan körülterjed a fogon, és mintegy lemetszi a fog koronai részét. Sajnos a folyamat nem csak egy fogat érint, hanem átterjed a szomszédosakra is, és végül csak fekete csonkocskák maradnak a szájban, amiket nagyon nehéz gyógyítani.
Leggyakoribb oka a cukros cumi (nevezik cukros cumi szindrómának is). A tartós cumizás akkor veszélyezteti gyermekeink fogait, ha az üvegben cukros ital, pl.: magas cukortartalmú gyümölcslé, tea van. Ha a magas cukortartalmú ital huzamosabb ideig van a szájában, a szuvas fogak száma ugrásszerűen megnő. Az édes ital nyugtatólag hat gyermekünkre, ám nem szabad engednünk, hogy cukrozott folyadékot tartalmazó cumisüveggel a szájában aludjon el. Bármilyen nehéznek is tűnik, erről le kell szoktatnunk gyermekünket, mivel ez még mindig könnyebb, mint nézni a szenvedését evéskor, illetve látni a fájdalmat, amit a szuvasodás okozott. A rossz fogú gyerek képtelen kiadós rágásra, mely további problémákhoz vezethet.

A tejőrlők szuvasodása

A tejőrlők esetében (hacsak nem nagyon extrém esetről van szó) nem alakul ki cirkuláris szuvasodás. A tejőrlők cariese a maradófogakéhoz hasonlóan a rágófelszíni barázdákban, gödröcskékben, vagy a fogak egymás felé tekintő felszínein alakul ki. Ez a folyamat abban különbözik a maradó fogak szuvasodásától, hogy sokkal gyorsabban alakul ki, illetve a vékony dentin réteg miatt nagyon hamar eléri a fogbelet.
A szuvas tejfogak kezelése igen nehéz feladat, nagy kihívás, ezért igyekezzünk megelőzni a bajt. Idejében vezessük be gyermekeinket a szájápolás rejtelmeibe, hiszen sokkal könnyebb a bajt megelőzni, mint gyógyítani, és ez a gyermekek esetében fokozottan igaz.

A tej- és maradófogazat szuvasodásának összefüggései

Felvetődhet a kérdés, hogy vajon a szuvas tejfogazatot szuvas maradófogazat követ-e. A tej-és maradófogak fejlődése térben és időben elválasztottan zajlik, ám súlyosan szuvas tejfogak fertőzése a gyökércsatornán keresztül átterjedhet az alatta elhelyezkedő maradófogakra, megzavarva ezáltal azok koronájának zománcfejlődését. A következmény csökkent ellenállású, szuvasodásra hajlamosabb maradófogak áttörése. Szerencsére a maradófogak fejlődése védett csontos fészekben zajlik, így a nagyszámú előrehaladottan szuvasodott tejfog ellenére csak nagyon ritkák a csökkent ellenállású fogak. Nagyobb veszélyt jelent az az állapot, amikor a maradófogak hosszabb ideig szuvas tejfogakkal közvetlenül érintkeznek. Ebben az esetben a maradófogakon előbb-utóbb ún. kontaktszuvasodás alakul ki. Ha a maradófogak ellátatlan , szuvas tejfogakat tartalmazó szájüregbe törnek elő, nagy valószínűséggel azok is a caries áldozatává válnak.
Tapasztalatok és vizsgálatok alapján elmondható, hogy a tej-és maradófogak szuvasodása között összefüggés figyelhető meg, ez azonban nem szükségszerű. Megfelelő megelőzéssel, alapos és rendszeres fogmosással a szuvas tejfogazatot ép, tökéletesen egészséges mardófogazat válthatja fel.

Forrás: http://www.artmedic.hu/Fogaszat_Gyermekfogaszat.html

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése